Manapság annyira fejlett a technológia, hogy a segítségével szinte bármit előállíthat az ember. Míg 400-500 évvel ezelőtt, illetve az ennél régebbi időkben üveget csak a leggazdagabbak használhattak ablakként, addig ma már minden ház nyílászáróiban megtalálható. Sőt, nemcsak ablakok, hanem ajtók is készülnek üvegből. Fényesebb lehet a lakás, ha üvegajtót tetet hagyományos helyett. Az igazság az, hogy sok esetben a külső ajtók legnagyobb felülete is üvegből van, csak éppenséggel van egy keretük, ami kissé masszívabbá teszi.
Azonban számos cégtulajdonos az irodaépületének belső terébe üvegajtót tetet, így jobban beáramlik a fény és nem kell annyi elektromos energiát használni a világításra. Bár a hagyományos belső ajtóknak is megvan a maguk pozitív oldala, hiszen teljesen megóvja a szobában levőket a kíváncsiskodó tekintetektől. Viszont, aki üvegajtót tetet, ugyanúgy védve lesz a bámészkodóktól, ugyanis van olyan üvegtípus, ami a fényt ugyan átereszti, de nem lehet átlátni rajta. …