Könyvfelvásárlás Budapesten: kihez érdemes fordulni?

Könyvfelvásárlás

Könyvfelvásárlás

Előfordul, hogy a nagyszülők után komoly hagyatékot örökölünk, amiben régi, antik könyvek is bőven vannak. Lehet, hogy kiolvassuk azokat, de a modern lakásunk designjába nem illenek bele, a pincében vagy a padláson tartani pedig nem szeretnénk, mert csak porosodnak, rongálódnak, ezért az eladásuk mellett döntünk. Szerencsére több lehetőség közül is tudsz válogatni: Budapesten a Diófa Antikvárium is vállal könyvfelvásárlást. Az antikváriumba illő könyveket készpénzért vásárolják fel a szakértők, tehát máris pénzhez juthatsz.

A leggyorsabban a fővárosban érhetőek el, hiszen budapesti cég, ugyanakkor az ország egész területén ingyenes kiszállással dolgoznak. Sőt, az antikvárium munkatársai díjmentesen végzik el az értékbecslést is. Hétvégén is dolgoznak, úgyhogy az sem jelent problémát, ha nem érsz rá a hétköznapokban. Használt könyveket, hagyatékot, nagyobb gyűjteményt és intézményi könyvtárakat egyaránt felvásárolnak, bár nagyon keresik az antik, bibliofil, dedikált példányokat.

De annak is örülnek, ha 2000-es évek utáni kiadványokra, szakkönyvekre akadnak. Persze a könyvek mellett, egyéb dolgokat is vesznek, mint például második világháború előtti képeslapokat, plakátokat, térképeket, papírrégiségeket. Az antikvárium által a régi könyveid olyan emberekhez, intézményekhez juthatnak el, ahol nagy szükség lehet ezekre. Ha a felvásárlás folyamatát szeretnéd meggyorsítani egy kicsit, akkor az interneten keresztül küldhetsz képeket és listát azokról a kiadványokról, amelyeket el akarod adni.

Megegyezés esetén, a szakértők elszállítják a könyveket az általad megadott címről, így ezzel sem kell foglalkoznod. Ha régi kiadványok vannak a tulajdonodban, amikre már nincs szükséged, ne ajándékozd el azokat, mert nem kapsz értük egyetlen egy fillért sem! Inkább vedd fel a kapcsolatot telefonon keresztül vagy e-mail-ben a Diófa Antikváriummal és add el azokat, hiszen megtörténhet, hogy szép összeg üti a markodat! Garantáltan nem fogod úgy érezni, hogy elkótyavetyélted a nagyszüleid könyveit, hiszen értéket kaptál, amit pénzzé tettél.

Comments are closed.