Kombájn

Fendt Ideal kombájn – erő és kényelem egyben!

Amikor megindul az aratási időszak egy nagyobb területen, akkor a kombájn elengedhetetlenné válik, hiszen a mezőgazdaság egyik legfontosabb gépe. A speciális gépezetet elsősorban a gabonák betakarítására használják. Az aratási időszak jellemzően nyáron, június és szeptember között zajlik, de az időjárási viszonyoktól és a növény típusától függően ez eltérhet.

A kombájn egyik legnagyobb előnye, hogy egyetlen munkafolyamat során több feladatot is el tud végezni. Például levágja a terményt, kicsépli a magokat és elválasztja a szalmát a szemektől. Ezáltal hatékonyabbá válik az aratás és jelentős munkaerőköltséget lehet megtakarítani. Régen, amikor még nem volt gépesített, automatizált folyamat, akkor a férfiak és a nők korán reggel kimentek a földekre és kézi eszközzel (sarlóval, kaszával) levágták a búzát.

Ezt összekötötték, halmokba rakták, majd lovaskocsira felrakva elszállították a terménytárolóba. Manapság már nem kell ennyi időt eltöltenie az embereknek a földeken, ami nagy megkönnyebbülés mind a gazdáknak, mind a dolgozóknak. A kombájn tökéletesen megfelel erre a feladatra. Természetesen, szükséges hozzá az emberi erő, de napjainkban már távolról, távirányítóval vezérlt változatokkal is kísérleteznek.

Mit kell tudni a mai modern kombájn fajtákról?

A mai modern kombájnok már automatizált rendszerekkel rendelkeznek, amik megkönnyítik a kezelést és optimalizálják a működést. Egy Fendt kombájn jó választás, hiszen automata klímával rendelkezik, így a nyári hőség sem okoz gondot az aratási időszakban. Ennek köszönhetően pedig, még a legnagyobb hőségben is kényelmes lesz a munkavégzés.

Az automatizált funkciók, mint például az önvezető rendszerek vagy a hozamtérképezés, segítenek a gazdáknak hatékonyabban dolgozni és pontosabban tervezni a betakarítást. Természetesen nem szabad megfeledkezni a kombájnok szervizeléséről sem. Ezek is olyan járművek, amiket muszáj átnézni, karbantartani, hogy az aratás időszakában ne legyen fennakadás.

Miért éri meg a kombájn használata?

A nagyobb területeken gazdálkodóknak a kombájn használata elengedhetetlen, mivel jelentősen lerövidíti az aratás idejét és csökkenti a veszteségeket. Egy jól megválasztott modell remek befektetésnek számít, ami megtérül, mivel csökkenti a munkaerőigényt és maximalizálja a termés megőrzését. A nagyobb teljesítményű gépek akár napi több hektárnyi területet is képesek learatni, ami nagyobb gazdaságok esetében óriási előnyt jelent.

Amennyiben régóta gondolkodunk a beszerzésén, mindenképpen vegyük szemügyre az agrovario.hu weboldalt! Csodaszép fekete Fendt kombájnt vásárolhatunk, ami PowerFlow vágóasztallal is elérhető. Ez a fajta kiegészítő egyesíti magában az erőt és a gyorsaságot. Ráadásul pontos és a PowerFlow hevederek aktívan szállítják a terményt a ferdefelhordóhoz. Ennek köszönhetően pedig az anyag egyenletesen áramlik. Az Autodock ferdefelhordás csatlakozó teljesen automatikusan, 5 másodpercen belül összekapcsolja a vágóasztalt úgy, hogy még a vezetőülést sem kell hozzá elhagynia a kezelőnek.

Mit kell tudni a Fendt kombájnokról?

A Fendt egy prémium mezőgazdasági gépgyártó, aminek kombájnjai kiemelkednek a piacon a megbízhatóságukkal és az innovációikkal. A Fendt kombájnok kifejezetten hatékonyak, magas hozamúak és könnyen kezelhetőek, így a gazdáknak kiváló választást jelentenek. A Fendt IDEAL csúcskategóriás modell, amit kimagasló teljesítmény és modern technológiai megoldások jellemeznek. Az IDEAL modellek méretes magtartállyal, precíz automatikus beállítási rendszerekkel és alacsony üzemanyag-fogyasztással rendelkeznek.

Az egyik legnagyobb előnyük az innovatív IDEALharvesting rendszer, ami lehetővé teszi az optimális szemleválasztást és a terményveszteség minimalizálását. A Fendt IDEAL kombájnt úgy tervezték, hogy a legnagyobb területeken is kiemelkedő hatékonysággal működjön. Az ergonomikus és kényelmes kabin, valamint az automatikus vezérlési rendszerek hozzájárulnak a kezelő komfortjához és a pontos, precíz munkavégzéshez.

Milyen kombájn nevezhető ideális választásnak?

Először is tudni kell, hogy a kombájn egyáltalán nem olcsó, ezért mindig a pénztárcánknak megfelelő változat mellett döntsünk! Ha ez számunkra nem okoz gondot, akkor a határ a csillagos ég. Egy Fendt koromfekete IDEAL sorozatból származó kombájn új kapukat és új dimenziót nyit a termény learatásában. Ha a legmodernebb és leginnovatív gépezetet keressük, ami egyszerre erős és precíz, akkor tökéletes választás egy 451 vagy 790 LE-ős modell.

Szinte minden Fendt kombájn tartozéka a visszahordó tálca, az AirSense hűtés és a keskeny felépítés. A beépített MotionShift sebességváltó két fokozatot kínál a használójának. Amennyiben szükséges, akkor be lehet állítani a termény kiengedés idejére a 0-15 km/h-ás sebességet. Ezzel kényelmesen és ráérősen halad a teherautó mellett, míg az összes termény kifogy a tárolójából. Viszont, betakarításnál és haladásnál jó megoldás a 0-40 km/h sebességtartomány. Ne felejtsük el, hogy a gyorsulása mindig a joystick helyzetéhez van kötve!

Comments are closed.