Lábbal hajtós bicikli pehelysúlyú kivitelben

Felnőttként kevesen emlékeznek azokra az izgalmas napokra, amikor annak idején elsajátították a bringázás művészetét. Bizony, az esemény nem kevés kisebb-nagyobb balesettel, horzsolással járt, a szüleink legnagyobb félelmére.

Szerencsére a modern technológia vívmánya, a lábbal hajtós bicikli használata során, ezek a „közlekedési balesetek” elkerülhetőek. Amint azt az elnevezése is remekül sejteti, a biciklit a pedál hiányában a gyerekek a lábukkal bírják mozgásra. Mivel végig kontrollálják a történéseket, nagyobb biztonságban érzik magukat és észrevétlenül is fejlesztik a mozgáskoordinációjukat, illetve az egyensúlyérzéküket, ami később fontos lesz, ha áttérnek a felnőtt kerékpárra.…