Zámbó Krisztián jól teljesített a versenyben


Forrás RTL Klub

Nem mindenkinek tetszett a fiatalember előadása, de elmondhatjuk, hogy a mentora és a többi zsűri tag is elégedett volt a produkcióval, hiszen pozitív kritikákat kapott. Természetesen Zámbó Krisztián előadása több embernek tetszett, mint amennyinek nem, s ez tisztán látható volt a közönség reakciójából is. Sajnos nagyon nehéz lehet neki a versengés, ugyanis édesapja miatt számtalan támadás éri nap mint nap, de persze olyanok is vannak, akik jóindulatúan közelítenek hozzá. Szerencsére az utóbbiból jóval több ember van. Kétségtelen, hogy nagyon nagy nehézségekkel áll szemben most is, de a további verseny időtartamára vonatkozóan is fenn állhat ez a tény. Mindenesetre elmondhatjuk róla, hogy valóban jó énekes, méghozzá olyan, aki nem csak a hangját, hanem a szívét is beleteszi a dalokba, amelyeket elénekel. Soha nem láthatjuk őt érzelmek nélkül, s az is biztos, hogy ezek az érzelmek a jövőben sem hagyják majd el őt. Érdemes lesz tehát továbbra is figyelni az adásokat, ugyanis számos meglepetéssel rukkolhat még elő Krisztián.

Comments are closed.