Távol keleti ízek, távol keleti gyönyörök. Önnek a thai, japán vagy kínai ízlik jobban?

Távol keleti ízek

Távol keleti ízek

Az egzotikus dolgok mindig valami különös varázzsal bírnak. Állandóan valami újdonságot, különlegességet rejtenek, aminek az emberi kíváncsiság nem tud ellenállni. Így van ez a Távol-Keleti ételekkel is. Ezek többnyire igen megosztó étkek.

Vannak, akik mindennap csak ilyet ennének, mások pedig rá sem bírnak nézni egyik-másik fogásra. A kínai, a thai és a japán ételek a laikusok számára egyformának tűnnek. Az ínyencek azonban első kóstolásra megmondják, hogy melyik országból származik.

Tény, hogy mindhárom Távol-Keleti ország konyhájának a rizs az alapja, valamint a hal is jelentős szerepet játszik benne. De a fűszerezéssel, a szószok használatával és egyéb apróságokkal minden ország jellegzetessé teheti az ételeit.

Egyes ételek tekintetében átfedések is lehetnek. A shusit ma úgy ismerjük, mint a japán konyha egyik legismertebb és legnépszerűbb fogását. Pedig egyes források szerint, ez a különlegesség Kínából származik. A Távol-Keleti ízek sok embert rabul ejtenek a különlegességükkel. Önnek melyik a kedvence?

Comments are closed.