Mitől lesz a pezsgő másképpen fogyasztható?

Pezsgő másképp

Egy jó mottó vagy szlogen fél sikert jelenthet, főleg akkor, ha fedi a valóságot is, tehát valamit visszatükröz egy szolgáltatás vagy termék lényegéből. Nem véletlenül került a Hungaria felirat alá a pezsgő másképp jelmondat, hiszen valóban kifejez valamit a gyártó szándékából és céljából. Pontosabban a Hungaria előállítóinak az a feltett szándékuk, hogy az emberek pezsgőzési szokásait kissé megváltoztassák.

Ugyanis sokan úgy tekintettek erre a nemes italra, mint amiből csupán jeles alkalmakkor lehet és kell fogyasztani. Nos, a pezsgő másképp történő fogyasztását a gyártó úgy gondolta, hogy az emberek ne csak a kivételes pillanatokat koronázzák meg, hanem a legtöbb pillanatot tegyék különlegessé azzal, hogy kinyitnak egy palackkal.

Az utóbbi évek tapasztalata azt bizonyítja, hogy a gyártónak valamelyest sikerült elérnie a célját, hiszen az emberek is kezdik úgy gondolni, hogy a pezsgő másképp is fogyasztható, azaz bármelyik este vagy pillanat ünnepélyessé válik tőle, főleg ha van kivel koccintani.

Comments are closed.